Mint minden egyes nap, ma is elmentem biciklizni a főútra. Persze előtte szokásomhoz hiven, benéztem a keresztszüleimhez, akik mint mindig a frászt hozzák rám a tökéletesen megtervezett beszédjükkel, miszerint miért ne menjek egyedül, este, a főútra biciklizni. Felesleges próbálkozni lebeszélni engem bármiről is, mert  imádok biciklizni, ilyenkor tudok gondolkodni, egyedül lenni a saját gondolataimmal.

Ma kivételesen elég későn indultam el biciklizni a nagy hőség miatt, megvártam mig enyhűl a levegő. Volt bennem egy kis frász mert azért igazán élethűen tudják ábrázolni a keresztszüleim a lehetséges veszélyeket. Elindultam, először három férfi volt a hátamnál szintén biciklivel, csak remélni tudtam hogy nem arra jönnek amerre én. Szerencsém volt,  egyedül mentem tovább. Egyedül azon az irtózatosan hosszú úton. Csak előre néztem, hagytam hogy a szél szemből fújja a hajamat, azért örültem volna ha Ő ott lett volna mellettem. Tudni kell, hogy van egy kutyatanya azon az úton, ahova a kóbor kutyákat szokták elzárni, ez sosem riasztott vissza, mondván hogy majd úgyis gyorsan eltekerek. A Kutyatanya után következik egy fás rész, ahol az út mindkét oldalán magas fák lombjai néznek le rám, ez egész végig eltart. Én csak szépen tekerem a biciklit, nézem a kőtáblákat mennyi van még hátra, majd egyszercsak csörömpölést hallok a bokrok mögül. Nagyon megijedtem, gondoltam egy hajléktalan lehet az, de aztán jobban belegondoltam hogy mit keresne egy hajléktalan a szúrós bokrok között?! "Biztosan csak képzelődöm" érzéssel mentem tovább. Felerősödtek bennem az érzések a veszélyekkel kapcsolatban, eszembe jutott minden amit mondtak, ahelyett hogy visszafordultam volna én csak azért is mentem tovább, érdekelt hogy történik-e még valami. Szeretem a kihivásokat, a pörgős életet, minden izgalmas dologban benne vagyok, akár egyedül akár másokkal. Mikor már szinte a kitűzött úticél végénél jártam, messziről észrevettem az úttest közepén valami feketét. Először kutyára gondoltam, de nem mozgott, én pedig kiváncsi voltam és közelebb mentem. Valami feküdt az úttest közepén, már voltam annyira közel hogy lássam barnás szine volt, aztán mikor a lehető legközelebb értem sikerült rájönnöm hogy egy állat fekszik, nem mozgott, arra következtettem hogy elűtötték. De nem, ami nagyon dúrva volt, egy levágott kecske fej hevert az úttesten. Nagyon megrázott a látvány, nem is mentem tovább, csak egyszerűen haza akartam érni. Persze a hazafele vezető úton is rettegve hajtottam a biciklit, de végül sikeresen hazaértem. Soha többet nem megyek este biciklizni, legyen bármilyen hőség, este túl vadak és horror filmbe illőek a gondolataim, na meg a képzelőerőm.

Biciklizés közben azon agyaltam, mi lenne ha majd forgatnék egy olyan horror filmet, amiben egy lány lenne a főszereplő, az egész arra lenne alapozva hogy biciklizik, egyedül. Majd elkezdik követni őt rossz emberek, végezni akarnak a lánnyal. A lány minden erejével tekeri a biciklit, beér a legközelebbi faluba, ahol segitségért kiállt, bekopogtat a legelső házba hogy engedjék be, mert megakarják ölni. A Lányt beengedik a házba, de aztán kiderül, hogy akik beengedték a házba, azok szintén a lányt üldöző emberek társai, ezért veszélyben van a lány. Igazából eddig jutottam el a történettel, majd folytatom a következő biciklizésem során.